Sziasztok! Ezt nektek küldöm és remélem valakinek teljeseül is kevés sikerrel :DDD Akkor legyen egy indító történet és meglátjuk mi lesz! :DD
xoxoWorldDream
"Right now
I wish you were here with me
Cause right now
Everything is new to me.
You know I can't fight the feeling.
And every night I feel it.
Right now
I wish you were here with me."- énekeltem el kedvenc dalom egy részét gitár kísérettel.
- Fantasztikus! Bravó-bravó!-a zenetanár és az osztály őrült tapsviharba kezd. Nagy megtiszteltetés velük lenni. Se kritizálás se semmi rossz megjegyzés, csak az őrült kis közönség.
- A számról pedig eszembe jutott valami! Kedves (T/N) megérkezett a leveled a Londoni tanárodtól! Bontsd ki!- kezében a boríték, rajta a nevemmel és benne a válasszal. Mindenki csillogó szemekkel bűvölte a kezem, hogy bontsam ki. Jobban izgultak mint én. Feltéptem a szélét és végig futtattam kezem a papírokon, majd kivettem és elolvastam.
- Hangosan! Kíváncsiak vagyunk!- szólalt fel Dia.
- Jólvan..legyen!-megköszörültem torkom és belekezdtem.
- " Kedves (T/N)! Az eredményeid és teljesítményed alapján szeretném ha eljönnél Londonba, hogy megnézhessem élőben is a tehetséged. Amint eldöntöttem a látottak alapján a véleményem rögötön szólni fogok neked! A borítékban találsz egy repülő jegyet és egy cetlit rajta a címmel ahova jönnöd kellene! Remélem hamarosan találkozunk! "- akadozva olvastam el a cifra írást. Kivettem a repülőjegyeket amik holnapra szóltak. Na persze, fogadjunk, hogy késve adta oda a levelet a tanárnő.
- Na akkor irány haza és minden holmidat összekell csomagolni- ujjonga ugrándozott Dia. Uramisten mire válalkoztam.
~Másnap~
A repülő térre igyekezve anyám mindent vagy hússzor elmondott. Kijelentette, hogy a bátyám/nővérem ott vár majd leszállásnál engem és visz el a címre, sőt, még azt is megvárja, hogy mikor végzek elkísér majd minket a tanárral mert kíváncsi rá.
- Jó anyu megértettem! Szeretlek, de ha nem engedsz el most akkor lekésem a gépem és nem teljesül az álmom!- kiskutya szemeimet bevetettem, hogy végre szabadulhassak és elmenjek a géphez.
- Jólvan menj csak, de még valami!- monoton visszafordultam felé kíváncsi tekintetekkel.
- Vigyázz magadra Kincsem!- nem akartam bunkó lenni, főleg nem egy ilyen után ezért szorosan magamhoz öleltem.
- Kérjük Kedves utasainkat, hogy a Londonba tartó jármű hamarosan indul. Foglaják el szíves helyüket és várjanak türelemmel!- kis táskám megfogva megkerestem azt a folyosót ami a csekkoláshoz visz majd felszáltam a gépre és vártam, hogy megérkezzem. Felszállás után egyszerűen mesés volt ahogyan lenéztem és alattam csak a felhők birodalma tártult szemem elé. Mindig a film jut eszembe. Felhők fölött 3 méterrel. Felkuncogtam gondolatom hallatán. Betettem a fülhallgatót és elkezdtem azokat a számokat lejátszani amit előfogok adni a "felvételimen". A tájat bámulva és a zenét hallgatva aludtam el. Remélem minden sikerül.
Egy sstewardess ébresztett fel engem és figyelmeztetett, hogy kapcsoljam be magam mert landolunk. Areptérről kilépve London gyönyörűsége fogadott. Sok volt a rohano ember de még így is ámulta ejtett. Mostmár értem miért költözött ki ide a bátyám/nővérem a barátnőjéhez/barátjához.
- Héé szia (T/N)! De rég láttaalak!- vigyorgott. Tudom mármi hiányzott nekem. Egy szerető testvér aki kedvemre idegesíthet. Jeee.
- Én is rég láttalak! Te hiányoztál az életemből- Az a bolond vigyor amit az arcára varázsoltam ezzel az egy mondattal, hát felejthetetlen lesz.
- Na gyerünk elviszlek aztán meglátjuk milesz. A nagy kocsijába behuppantunk és pedig bediktáltam neki a címet a kis papírról , majd London utcáin átszáguldva érkeztünk meg. Most, hogy már csak pár méterre voltam attól, hogy teljesüljön az álmom és felfedezzenek lesokkoltam. Vissza akartam menni Magyarországra és csak otthon lenni, várni. Csak magamnak zenélni. Az üveg kopogása szakította meg gondolatom. Kimásztam az autóból és robotos, lassú léptekkel mentünk a studió terem felé. Az információs pultnál megálltunk és vártuk a tanárom.
- Igen-igen! Persze..megértettem...rendben...megcsinálom..most leteszem mert érkezik az új kisdiákom..jójó..na hello!- napszemüveges, baseball sapkás srác sietett felénk. Nagyot nyeltem ijedtemben. Ilyen..fiatal..lenne? Kezemben a gitártokom fogantyúját jobban kezdtem szorítani ahogy szemben találtam magam vele.
- Bocsánatot kérek ha már rég óta várnak rám, csak otthon drámák! Nem bírnak a fiatalok!- levette a felesleges cuccait ezzel feltárva nekem ŐT. Nagy betűkkel mondom. Mivel kit látnak szemeim?
- Beszeretnék mutatkozni! Niall Horan vagyok! Gyertek elkísérlek a terembe ahol megnézem mégis mit tudsz!- elindult a folyosó egyik oldala felé, de nekem a lábaim földbe gyökereztek. Egy tapodtad se mozdultam korábbi helyzetemből. Oké, hogy imádom a bandát és oké, hogy csak 18 vagyok és oké, hogy énekel meg gitározok, de ez nem oké. Fejemet megráztam és pár másodpercre lehunytam szemem. Mélyeket lélegeztem és csitítottam a belső énem. Ő csak ő, nincs gond. Lassan talpaim felemelkedtek és utána indultam.
- Gyere foglalj helyet és készülj fel! Kíváncsi vagyok mit mutatsz nekem ma! Leültem, elővettem gitárom és a jól betanult sorrendbe elkezdtem neki előadni a saját dalaikat. Ez de ciki.
- " The story of my life (the story of, the story of)
The story of my life"- utolsó hangok, majd elcsendesedtem.
- Hát..Kedves (T/N)! Ez, hogy is fogalmazzak egyszerűen gyönyörű volt. Én elfogadlak diákomnak. Tehetséges vagy és lehet belőled még valami.- tágra nyílt pupilákkal meredtem rá. Ezt nem hiszem el. Valaki csípjen meg, fel akarok ébredni.
- Wii! Köszönöm, köszönöm,köszönöm- a székről felpattanva rohantam oda és öleltem meg. A súlyunktól és a lendülettől hátravágodott a székkel és felborultunk, de még ez se akadályozta meg, hogy ne fejezzem ki neki a köszönetem.
- Nincs mit!- meglepett a viszont ölelés de jó volt a karjaiban lenni, és most nem úgy gondoltam rá mint egy sztárra, hanem mint egy normális emberre akinek van saját élete. Eddig se voltam egy nagy sikítózó és sírórohamot kapó típus ha valahol megláttam őket, csak egy csendben szerető.
~Hónapokkal, de lehet, hogy évekkel később~
- Minden menni fog! Nyugi, csak gondolj arra amit mondtam. Nem kell félni, túl leszel rajta és ügyes leszel.- a színpad szélén ugráltam és hallgattam Niall bíztató szavait. Szinte minden napot együtt töltöttünk ezekben az időkben. Egy percig se hagyott nyugton, keményen tanított és egy szerinte nagyon tehetséges ember lettem, meg az eddigieknél is. Sok bukáson estem át amilyekbe ha ő nem lett volna melettem akkor már rég beleroppantam volna.
- Az est utolsó előadója : (T/N)!- taps majd fellépkedtem. A kitett széken helyet foglaltam. A közönség érdeklődően figyelte, hogy mit adok elő és várták, hogy kezdjek. Megpengettem a gitárt majd elkezdtem. A fejemben a szöveg volt és koncentráltam. Mindet amit mondott megtettem. Előadásom befejeztével tapsvihar és fütyülés hangja lepte el a termet. Örömkönnyen száguldottak és folytak le arcomon. Ezen is túl vagyok és ha minden jól alakul, akkor nem bukom el. Lerohantam a színpadról és megvitattam az érzéseim Niallal. Egész idő alatt figyelt és sugározta az energiát, amiért én nagyon hálás vagyok neki.
- Kérjük a versenyzőket, hogy fáradjanak fel a színpadra! Megkezdjük a díjátadót!- az aki ezt megnyeri ajánlást kap az egyik céghez és sztárt csinálnak belőle. Kiálltam a többiekkel együtt és vártuk. Fülemben a dobogott a szívem és így elnyomta a környezetem hangjait. A második és harmadik helyet se ütöttem meg. Itt estem szét...első nem leszek.
- Az est nyertes, aki elviszí a főnyereményt! A zsűri szavazat és a közönség szavazat alapján is a legtöbb pontszámot elérte....- kinyitotta a borítékot majd...- (T/N).
Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Nyertem..én nyertem. Átvettem a nyereményem majd elém rakták a mikrofont.
- Köszönöm mindenkinek aki rám szavazott a mai estén! Egy álmom vál valór ezzel! Valamint külön szeretnék köszönetet mondani az én tanáromnak! Nélküle nem lennék itt!- taps majd elköszöntünk és levonoltunk. A külön kis öltözőmbe rohantam amint leértem.
- Annyira köszönöm Niall! Tényleg ha nem lennél most itt velem egyszerűen nemtudom, nem tartanék itt! Szívből hálás vagyok!- szememet a könnyek szúrták..örömkönnyen, melyeknek utat is engedtem.
- Én köszönöm, hogy ilyen voltál velem és nagyon gratulálok neked!- fejemet megemeltem, hogy ránézhessek. Kék íriszei csillogtak és megbűvöltek. Kezét állam alá vezette, amit gyengén megemelt majd ajkait óvatosan az enyémhez érintette ezzel egy puha csókba hívva őket. Az együtt töltött idő alatt sokszor elszorakoztam az ilyen dolgokkal, de most valós volt számomra. Ajkaink elváltak egymástól majd édes mosolya borította be arcát.
- Mostmár tudom mi hiányzott az életemből!
- Micsoda?- kérdezek rá.
- Te!- majd újra óvatos csókot adott.